Rólunk

Bike & Breakfast

A mára fővárosszerte ismertté vált programsorozat 2016-ban indult útjára a III. kerületben azzal a céllal, hogy az egészséges életmód és a kerékpáros közlekedés előnyeire hívja fel a figyelmet. A programhoz csatlakozott vendéglátóhelyek helyben sütött pékáruval, friss gyümölcslével és minőségi kávéval várják mindazokat, akik biciklivel indulnak útnak.

Az első évben elért sikerek után 2017-ben tovább folytatódott az Esernyős koordinálásával és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat támogatásával megvalósult programsorozat.  A bringásreggelik növekvő népszerűségének köszönhetően újabb óbudai vendéglátóhelyek csatlakoztak az akcióhoz. Február és október között minden hónap utolsó péntekén egyszerre három helyszínen, alkalmanként több száz kerékpáros reggelizett meg ingyen.

2018-ban további vendéglátóhelyek csatlakoztak a kezdeményezéshez, ebben az évben már összesen hét helyszínen (Esernyős, Cziniel Cukrászda és Kávéház, Rozmaring Kertvendéglő, This is Melbourne Too, Csillaghegyi Megálló, Pékesség, Jókenyér Pékség – Római) lehetett ingyenes bringásreggelit fogyasztani minden hónap utolsó péntekén reggel 7.00 és 9.00 óra között.

Az óbudai bringásreggeliket 2017-ben és 2018-ban is nyereményjátékokkal egészítettük ki, ahol a havi alkalomokon rendszeresen  résztvevők között az októberi zárórendezvényen értékes ajándékokat sorsoltunk ki. A nyereményjátékot 2019-ben is meghirdetjük, és egyúttal szeretnénk visszatérni a főleg gyerekek körében népszerűvé vált pecsétgyűjtő akcióhoz. Részletekért kattints ide!

Regisztrálj, bringázz és reggelizz!

Az egyre nagyobb népszerűségre való tekintettel a bringásreggeliket a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is előzetes jelentkezést követően tudjátok igénybe venni. Ehhez elegendő gyorsan és egyszerűen REGISZTRÁLNI a honlapunkon.  A regisztráció mindig az aktuális Bike & Breakfast hetében indul, hétfőtől lehet jelentkezni a pénteki bringásreggelire. Nem kell mást tenni, csak kiválasztani egyet a meghirdetett helyszínek közül, bejelölni a résztvevők számát és megadni az email címet, melyre válaszban regisztrációs kódot küldünk.

A válasz emailben szereplő kód bemutatásával a helyszínen minden regisztrált kerékpáros elfogyaszthat egy adag kávét, gyümölcslét és péksüteményt a hely kínálata szerint.

Várunk titeket 2019-ben is.

Kellemes biciklizést és jó étvágyat!